Dia-mond V.

IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huMyspace bookmarkJP-Bookmark

2013. június 8-án az idén ötödik alkalommal került megrendezésre a DIA-MOND tanulmányi verseny, amely a Nemzeti Tehetség Program NTP-KTTV-12 pályázatának keretében valósult meg. A 9-10. osztályos szakiskolai, szakközépiskolai tanulók számára kiírt tehetséggondozó, értékközvetítő országos versenyt a hajdúböszörményi Veress Ferenc Szakképző Iskola Tehetségpontként szervezte. A döntő eredményei itt megtekinthetőek, illetve a az alábbi képre kattintva a döntőn készült fotók láthatóak, galériánkban. Videotárunkban megtekinthető a döntőről készült összefoglaló film.

A verseny céljai az évek során kialakult hagyományt követik.Nevezetesen:anyanyelv és informatikai eszközök használata a magyar kortárs kultúra által.

A fókuszban a magyar kultúra és az anyanyelv áll. A versenyben új nézőpont érvényesül: irodalom és nyelvészet funkcionális és pragmatikus szemlélete. A résztvevők a kultúra és az anyanyelv tiszteletét, szeretetét megbecsülését tanulják.

A döntőn a benevezett 101 csapatból már csak a 19 legjobb csapat mérte össze erejét Hajdúböszörményben. A tanulók Csukás István és Nemes Nagy Ágnes verses és meseköteteiből választott művekre vonatkozó érdekes feladatokat oldottak meg ezen a délelőttön. A döntőt két internetes forduló előzte meg. A Hajdúböszörménybe érkező csapatok előzetes feladatokkal készültek a megmérettetésre. Varázsszőnyeg és makett készítése illetve helyszíni bemutatása volt a feladatuk. Neves zsűri választotta ki a jók közül a legjobbakat: Radics Péter, a  Petőfi Irodalmi Múzeum és a DIA munkatársa, Polonkai Mária a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács alelnöke, Vasné Dömötör Rozália, a HUNNIAREG Pedagógiai Intézet főigazgatója, Lakner Lajos,  a Déri Múzeum igazgatóhelyettese. Az országos döntőre Debrecenből, Nyírbátorból, Nagykanizsáról, Pápáról, Salgótarjánból, Lőrinciből és Hajdúböszörményből érkeztek a versenyzők. A versenyt Rózsáné Ócsai Edit, a Veress Ferenc Szakképző Iskola igazgatóhelyettese nyitotta meg. Majd Radics Péter köszöntötte a versenyzőket, felkészítőiket.10 órakor elkezdődött a jó hangulatú verseny. A tanulók írásban és szóban is megmérettek. Rajzkészségükre, IKT- használatban való jártasságukra, problémamegoldó és kreatív szövegfeldolgozó képességük használatára is szükségük volt. Az írásbeli feladatok megoldása során totó, szövegértés, nyelvtani, igaz-hamis feladat, szövegkiegészítés és interaktív kutatómunka megoldásával adhattak számot tudásukról a tanulók.

A csapatok komolyan vették az előzetes feladatokat. Különlegesen kreatív tárgyak születtek. A versenyt horgászással egybekötött illemtani feladat zárta.

A legjobban szereplő szakiskolák a következők lettek: I. Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Tagintézménye Pápa, II-III. Veress Ferenc Szakképző Iskola Hajdúböszörmény.

A szakközépiskolások mezőnyében : I.  Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola Nyírbátor, II. Könnyűipari Szakképző Iskola, III. Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Zsigmondy Széchenyi Tagintézménye.

A verseny a Déri Múzeum különleges Munkácsy kiállításának megtekintésével zárult.

Minden versenyző csapatnak és felkészítő tanárának gratulálunk.

 

Nagy megtiszteltetést jelentett Csukás István üdvözlete, melyet alább közlünk:

Kedves versenyzők és közreműködők,

hálás szívvel mondok köszönetet mindenkinek, mert nincs nagyobb öröm, mikor nem csak olvassák, hanem versenyeznek is, hogy ki ismeri és szereti jobban az írásaimat!

Ez a szeretet éltet engem és ez a szeretet éljen tovább a Ti szívetekben is! E közös öröm sugárzásában küldöm üdvözletemet:

   Csukás István

 A verseny szervezői az iskola honlapján keresztül is kívánnak jó egészséget, hosszú, termékeny alkotó éveket Csukás István írónak.

 

Kovácsné Komáromi Éva, Nagyné Fórizs Lenke, Varga Antalné

Kiegészítő információk